Mindeközben lassacskán elkezdődött a munka a saját műhelyemben.

Sok utánajárás után sikerült indigó port szereznem. Nem könnyű és aranyárban mérik. Indiából lehetett volna rendelni, de a szállítási költség többe került, mint maga a termék. Rengeteg netes kutakodás, külföldi beszerzési források felkutatása után, ráakadtam egy úriemberre Zalaegerszegen, aki próbálkozott a kékfestéssel, de nem sikerült neki saját indigócsávát készítenie, valamiért nem működött neki. Tőle vettem meg a maradék indigóport.

Egy kis beszerzés, barkácsolás, egy régi szőlőtaposó kád, egy csipetnyi kotyvasztás a Pápai Kékfestő Múzeum vasgáliscos-meszes hideg indigócsáva receptje alapján, és kész is lett az első saját indigócsávám. Izgatottan vetettem bele magamat az alkotásba, bennem is volt azért drukk, hogy működni fog-e az első saját csávám, de működött!

A festőcsáva mellett még nagyon fontos, és a kékfestők által féltékenyen őrzött titkos receptúra, a fedőmassza összetétele. Ezt a Kluge féle fedőmassza leírása szerint állítottam össze (főztem), de az ólmot mellőztem belőle. Hát ezen lesz még mit csiszolni, de az első lépéseket el lehett vele kezdeni.

Ami fontos még a mintázáshoz, azok a mintafák. Nos régihez sajnos szinte már egyáltalán nem jutni.  Így nekem maradt a saját készítés lehetősége, és a minták stencilekkel történő felvitele.