2020 év végi zárszó

Lassan közeledik az év vége, és itt a leltárkészítés ideje. Most nem az árukészlet felleltározására gondolok, hanem arra, hogy mennyi minden történt velem ebben az évben.

Azt hiszem megállapodhatunk abban, hogy az idei az nem egy rendhagyó év volt. Január elején boldogan alapítottam meg vállalkozásomat, ami e kékfestésen kívül még szabadidős tevékenységek szervezésére is jogosítványt ad nekem. A vállalkozást egy Ginop-os pályázatból indítottam, aminek az egyik feltétele, hogy 24 hónapon át működtetnem kell, és megszabja az árbevétel mértékét is.
Februárban elkezdtük a webfejlesztővel a közös munkát, hogy létrejöhessen a honlapom. Közben hallgattuk a hírekben, hogy mi történik Kínában, majd Olaszországban. Sajnáltam őket és sejtettem, hogy ebből mi sem maradunk ki. De felülmúlta a legpesszimistább várakozásaimat is.

A műhelyben télen nem nagyon lehet dolgozni. Az indigófestés szezonális tevékenység fűtött terek híján. De nem állt le a munka, előkészítettük a nyári táborokat.

Aztán jött a március, és leállt az ország. Beütött a krach. Elmaradtak a vásárok, rendezvények ahol meg tudtam volna mutatni magam, a portékáim értékesíteni tudnám. Egy lehetőség maradt, a szabadtéri piac… A táborok is bizonytalanná váltak. Hála az égnek az utolsó pillanatban kiderült, hogy meg lehet tartani őket, de a rendezvényeket bizony nem tartották meg nyáron sem.
Nem volt más mint reménykedni az őszben, az adventi vásárokban. Most már tudjuk, ebből sem lett semmi.

Mennyi hozzám hasonló kezdő vállalkozó karrierjét tette tönkre ez a járvány… Hiszen régóta működő, tőkeerős vállalkozásokat is alapjaiban rengetett meg a Covid. Hogy fogom vajon jövőre teljesíteni a kötelező árbevételt, mikor már a harmadik hullámmal rémisztgetnek minket… Hogy őrzöm meg az optimizmusom, hogy ne csüggedjek el…

Tudom nem éppen ünnepi gondolatok ezek itt karácsony közvetlen közelében. Már csak pár nap és 2021-et írunk. Talán az évváltás elsodorja magával ezt a nagyon furcsa, sokaknak sorsfordító 2020-as évet. Talán tanultunk valamit ebből a leckéből. Talán meg tudunk újulni, ismét erőre kapni. Talán.

Azon gondolkodom, ha csak rajtunk múlna, akkor változtatnánk valamit, vagy hagyjuk, hogy a rég berögződött rutinok vigyék tovább megszokott életünket?

Mindeközben lassacskán elkezdődött a munka a saját műhelyemben.

Sok utánajárás után sikerült indigó port szereznem. Nem könnyű és aranyárban mérik. Indiából lehetett volna rendelni, de a szállítási költség többe került, mint maga a termék. Rengeteg netes kutakodás, külföldi beszerzési források felkutatása után, ráakadtam egy úriemberre Zalaegerszegen, aki próbálkozott a kékfestéssel, de nem sikerült neki saját indigócsávát készítenie, valamiért nem működött neki. Tőle vettem meg a maradék indigóport.

Egy kis beszerzés, barkácsolás, egy régi szőlőtaposó kád, egy csipetnyi kotyvasztás a Pápai Kékfestő Múzeum vasgáliscos-meszes hideg indigócsáva receptje alapján, és kész is lett az első saját indigócsávám. Izgatottan vetettem bele magamat az alkotásba, bennem is volt azért drukk, hogy működni fog-e az első saját csávám, de működött!

A festőcsáva mellett még nagyon fontos, és a kékfestők által féltékenyen őrzött titkos receptúra, a fedőmassza összetétele. Ezt a Kluge féle fedőmassza leírása szerint állítottam össze (főztem), de az ólmot mellőztem belőle. Hát ezen lesz még mit csiszolni, de az első lépéseket el lehett vele kezdeni.

Ami fontos még a mintázáshoz, azok a mintafák. Nos régihez sajnos szinte már egyáltalán nem jutni.  Így nekem maradt a saját készítés lehetősége, és a minták stencilekkel történő felvitele.

Pár szó a főállású vállalkozóvá válásról…

Bátorság kell hozzá az biztos. Tervezés, számolgatás, álmatlan éjszakák, előnyök-hátrányok folyamatos latolgatása… Ki nem szeretne a saját ura lenni? És ki nem fél attól, hogy nem érkezik meg a számlájára a havi fix jövedelem?  Döntésemet nagyban megkönnyítette, hogy egyszer csak szembe jött velem a Széchenyi 2020 pályázata amire rögtön jelentkeztem is. A foglalkoztatási irodában nem tudták megmondani, hogy mikor indul a program, de gondoltam most már kivárom. Türelem rózsát terem, tartja a mondás, én is 8 hónapig türelmesen várakoztam míg végre elindult a program. Végre úgy éreztem sínen vagyok.

Két hét „kőkemény” tanfolyammal indult 2019 decemberében. Karácsonyra egy sikeres vizsgát hozott a Jézuska. 2020 januárjában beadtam az üzleti tervemet elbírálásra és megalapítottam a vállalkozásomat. Az üzleti tervem pozitív elbírálást kapott, folyósították az első részletet, és márciusban… beütött a vírus.

Az üzleti tervemet gyakorlatilag apró kis darabokra téphettem és a szellők szárnyára bízhattam. Egy szóval jellemezhetem a következő időszakot: ÚJRATERVEZÉS.

Vigyázz hova tévedsz!

Egyre vigyázz Tisztelt Olvasóm! Ha véletlenül betévednél a Pápai Kékfestő Múzeumba, lehet a Te életed is gyökeresen megváltozik. Itt találkoztam először a kékfestéssel 2017-ben. Teljesen lenyűgözött ahogy minden merítés után egyre sötétebb árnyalatokat nyert a textil. Muszáj volt kipróbálnom, első „alkotásaim” bőven hagytak kívánni valót maguk után. De gyakorlat teszi a mestert, és nekem még nagyon sokat kell gyakorolnom, így itthon megépítettem a saját kis festőműhelyemet, ahol kedvemre kísérletezhettem.

Legelőször sima, fehér pamutpólókkal kezdtem. De szándékomban állt pulóvereket is mintázni. Ekkor szembesültem vele, hogy nem is olyan könnyű olyan ruhadarabokat találni, ami 100%-ban természetes anyagból készül. Tudni illik a műszálon nem, vagy kevésbé tapad meg az indigó. Érdekes tapasztalás, hogy a 100%-ban pamut pólókat műszálas cérnákkal varrják.

Aztán jöttek a sálak, hernyóselyeből és vékony, könnyű pamutszálkeverékből, lenből. A hagyományos rezerv mintázáson túl elkezdtem kísérletezgetni a japán shibori technikával. Ez végtelen számú mintavariációt jelent, ráadásul egészen biztosra mondható, hogy nem lesz két egyforma darab.

Majd hosszú agytrösztölés után mint a villám vágott belém, hogy miért ne lehetne valami RE-Used, újrahasznosított? Hiszen annyi szemetet termelünk, hogy az hihetetlen. Őrült nagy túltermelés/túlfogyasztás van a ruhaiparban. Sokszor egy-egy darabot egy-két alkalomnál többet nem viselnek, hanem megy (jó esetben) a ruhagyűjtő konténerekbe, turkálókba… Számomra nagyon fontos a környezetünk védelme, hogy minél tovább élhessünk a Földön. Nagyon sok mindent hasznosítunk újra itthon, más szerepet adva tárgyaknak. Ez a gondolat hozta életre a Re-Used kollekciót.

Bemutatkozásom a Tihanyi Piac Placcon történt. Majd jött a Kőszegi ostromnapok. Ekkor jöttem rá, hogy másodállásban nem futja az erőmből a hét közbeni mintázás, festés, a hétvégi piacolás. Így váltanom kell, és egy webshopra is szükségem lesz, ha el akarom juttatni a termékeimet az egész országba. Hogyan is lettem főállású vállalkozó?

A következő részben kiderül.